Évadnyitó – Scorpion S4

SCORPION 4. ÉVAD – ÉVADNYITÓ

VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!


Az előző évad érzékire sikeredett záró kockái után a rajongók várakozással tekintenek a szeptember 25-én induló 4. évadra, mivel a következő szezon egyik legfontosabb történeti szála várhatóan az lesz, hogy miként alakul a zseni-nemzseni páros hosszú hányattatás után kialakult kapcsolata.

Nick Santora, a sorozat producere és a történet alakulásáért leginkább dicsérhető vagy éppen szidható “történetfejlesztő” az előző évad végén a The Entertainment Weekly magazinnak adott nyilatkozatot, melyben sokat sejtetően beszélt arról, hogy mire készülnek a következő szezon során, bár a legtöbb mondata inkább dodonai jóslatra hasonlít, mint valódi információk csepegtetésére.

Tehát mi is várható a következő évadban?

 Walter és Paige még mindig hosszú és kanyargós út előtt áll,  hiszen Nick Santora szavaiból úgy tűnik, annak ellenére, hogy  három éve sülve-főve együtt vannak, még jókora buckákon kell  átjutniuk közös útjuk során, melynek végén aztán jöhet a teljes  boldogság, vagy nem (bár ez utóbbiért a “Nickek” – Nick  Santora és Nicholas Wootton producerek – valószínűleg teljes  kiátkozásban részesülnének a sorozat rajongótáborától).

Walter gyakran oly fura viselkedése várhatóan kínos perceket fog okozni, bár egy szerelmes nőnek azért illene átlátnia a béna próbálkozásokon és meglátnia Walter nagy szívét még az “én kis asztmám” kifejezés mögött is. Nemcsak Walternek, de Paige-nek is fel kell nőnie egy valódi felnőtt kapcsolathoz, és az összecsiszolódás folyamata esetükben nem lesz túl egyszerű. A nézők számára ez jó néhány kényelmetlen, akár veszekedésbe torkolló vagy éppenséggel kacagtató helyzet eljövetelét jelentheti. Ismerve a sorozatkészítők időhúzó eszköztárát, abban már csak reménykedni lehet, hogy a hadakozások ellenére a háttérben mindvégig szilárdan megmaradnak az egymás iránti érzelmeik, és nem fogunk találkozni a 3. évadban a pokolba kívánt feszült, hideg hangulatú jelenetek sorozatával.

 Ennek megakadályozásában a rajongók legfőbb  támasza a nézettség előző évadbeli kedvezőtlen      alakulásának tanulsága, hiszen az elmúlt évadban  akkor kezdett a történet végre pozitív irányba    elmozdulni, amikor a nézettségi mutatók elérték a   mélypontjukat.

 A másik páros előző évadbeli esküvőjét igencsak  elhomályosította az a bizonyos takarítósufni, de  azért számukra is új helyzeteket tartogat az új  évad. Nick Santora sejtelmesen utalt arra, hogy  természetes folytatásként egy “Quintis-baba”  következne, ám akadnak majd nehézségek, és az  új évad elején egészen biztosan nem lehet erre  számítani.

Mark Collins és Richard Elia egészen biztosan visszatérnek ebben az évadban is: Collins már az első epizódban, Richard Elia pedig az 5. részben szerepel majd újra.

Az évadnyitó rész tulajdonképpen két epizódból áll, ám most külön kerülnek bemutatásra (nem úgy, mint a sok néző számára rossz emlékű 3×01-02 részek). A két epizód háttértörténetének középpontjában Megan emléke áll majd, akire egyrészt Sly feleségeként, másrészt Walter szeretett testvéreként fognak visszagondolni.

Mark Collins, Walter sorsának örökös keresztje már az évad elején előkerül, és a csapat kénytelen vele együttműködve megmenteni a világot a teljes kipusztulástól. Az első epizód címe: Extinction (Kihalás), a második rész pedig a More Extinction (A kihalás folytatódik) címet kapta.

Az első epizódra kibocsátott sajtóközleményben utalnak arra is, hogy Walter és Paige már ebben a részben is kínos jeleneteken át próbálja kapcsolatát megfelelő mederbe terelni, a néző pedig kíváncsian várja, hogy Walter vajon milyen módszerekkel igyekszik megtartani szíve hölgyét, a nevezett hölgy pedig vajon buta pincérnőként vagy érett és megértő asszonyként reagál szívszerelme szerencsétlenkedésére.

                                                

Az epizód nyilvánosságra került képeiből úgy tűnik, a csapat átlépi saját korlátait és revüszerű előadást ad, melyben még énekelnek is, az “Everything is Absolute Genius” (Teljesen zseniális minden) című dalt, melynek egyik szerzője maga Nick Santora. A dal szövege egyébként igazán méltó a zsenikhez, íme, az első versszak fordítása:

“Érzem, ahogy süt a nap, és a madarak énekelnek,

És egy magas hang ebből a turbékolásból ezt mondja nekem:

Egy angol rövidcsőrű galamb ez.

Nagyon lazának érzem magam,

Nagyszerűen érzem magam,

Mert édesebb vagy, mint egy pi-te,

Akár a 3,14159 (pi ) – Te”

A CBS által publikált, szinte szürreális képek meghökkentőek, ám a feketeöves rajongók már júliusban, néhány nappal a forgatás megkezdését követően átestek az első sokkon, amikor több olyan fotó és rövid videó látott napvilágot, melyből már tudható volt, hogy az átlagosnál is furcsább epizód van készülőben. A józanabb rajongók némiképp megrettentek attól, hogy a teljes rész musical lesz majd, amely annyira illene a filmsorozat karaktereihez, mint Rambóhoz a versmondás.

A friss spoilerekből azonban már sejthető, hogy ezt most szerencsére megúsztuk, azt az egy dalt pedig még Robert Patrick is kibírta, pedig saját bevallása szerint nem gondolta volna, hogy valaha képes lesz ennyire átlépni  saját határait. A róluk készült képet elnézve megértjük, hogy még a T-1000 modellt megolvasztó kemencét is szívesebben vállalta volna, mint ezt a fodrosujjú selyeminget…

A stáb hosszú ideig forgatott, a nagy mennyiségű műhóval borított stúdión kívül egy nagyon szép helyszínt (Millenium Biltmore Hotel Los Angelesben) is láthatunk majd. A két első epizód közösségi médiában közzétett forgatási képeiből már kiderült, hogy az emberiség megmentése ezúttal meglehetősen zordon körülmények között történik majd, havas, jeges tájakon játszódnak az egyes jelenetek.

A szereplők és a stáb tagjai már most nagy mennyiségű forgatási anyagot tettek közzé az eddigi forgatások főbb helyszíneiről, és az egyes jelenetek felvételéről a kíváncsi rajongók nagy örömére. Katharine McPhee, Elyes Gabel és Robert Patrick, valamint Paul K. Daniel (Elyes egyik dublőre) élen jártak ebben, több olyan fotót vagy videót tettek közzé, melyeket a jelenetek között vagy azok alatt (!) rögzítettek. A cikk végén megjelölt Facebook oldalon valamennyi anyag megtalálható.

              

Az epizódcímekből és a forgatási felvételekből arra lehet következtetni, hogy az első két rész kihalással fenyegető, egyelőre még ismeretlen veszedelmét követően ismét atomfegyverekkel, afrikai fegyveresekkel, Elia valamely rendezvényének szabotálóival, áradással fog szembenézni a csapat az évad első epizódjaiban.

Szeptember 25-én az előző évaddal megegyező sugárzási időben (USA: nyugati part 10 óra, keleti part 9 óra) indul a 4. évad, az epizódok várható száma egyelőre még nem ismert, a forgatás végének várható időpontját 2018. március 16-ban határozták meg.

Jelen pillanatban (09.02.) 7 epizód címe ismert, a stáb pedig az 5. részt forgatja.

Epizód

Cím

4×01 Extinction
4×02 More Extinction
4×03 Grow a Deer
4×04 Nuke Kids on the Block
4×05 Sci Hard
4×06 Queen Scary
4×07 Go with the Flo(rence)

A sorozat új epizódjaival kapcsolatban valamennyi friss hír szinte azonnal elérhető rajongói oldalunkon https://www.facebook.com/Scorpionfanhungary/, de a negyedik évadra (ahogy az eddigiekre is) zárt rajongói klub is működik: https://www.facebook.com/groups/699430583563718.

Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a 3. évad magyarországi vetítésének kezdő időpontjáról az AXN még nem közölt információkat.

Nagy Ildikó

Scorpion Fanclub Hungary

Felhasznált források:

The Entertainment Weekly / www.ew.com

www.cbsexpress.com

www.spoilertv.com

@elyesgabel, @katharinemcphee, @journeywiththepkd, @tmassmann, @tarnuemassaqui az Instagramon

Advertisements

Walter, Paige és az Amerikai pite


A Scorpion harmadik évadának 23. epizódjában mindenki örömére megtörtént, amit sokadmagammal együtt régóta annyira vártunk, Walter és Paige végre felnőttként viselkedtek és bevallották azt, ami még talán Ferret Burrell számára is nyilvánvaló volt, ha két falat között rájuk nézett annak idején…
Ahogy a mesékben ez lenni szokott, hosszú és kanyargós út vezetett el addig, míg ez a két ember –akik a sorozat első pillanatától egymásnak lettek teremtve – végre megtalálta az utat egymáshoz.
Mindannyian tudjuk, hogy néhány héttel ezelőtt Paige még nem volt képes arra, hogy őszinte legyen Walterrel (és önmagával sem), így nem vallotta be, hogy a rakéta-kaland alkalmával mondott szavai nagyon is igazak voltak. Ezek után csalódott férfi egyszerűen nem tudta elviselni maga mellett, és elküldte őt.

                                       
Ám Tobyék esküvője mélyen megérintette Waltert, Ralph kemény szavai és a szeretett személyek hiánya pedig megértették vele, hogy akár örökre elveszítheti őket, ezért most bátran feltárta a szívét Paige előtt.

             

Ez a szerelmi vallomás régóta az egyik legszebb pillanata volt a sorozatnak, Walter szavaival háromévnyi utazás érkezett el egy keresztúthoz, ahol Paige válasza egyértelműen meghatározta kettejük további sorsát. Gyönyörű másodpercek voltak ezek, melyek tökéletességén egyetlen tényező rontott csupán: Walter Paige kirúgását a szerelmével indokolta. Ez a mondat drámaian hangzik, csakhogy felszínesen pontatlan. A szerelem miatt még senki nem küldi el magától a szeretett személyt. Ezt akkor teszi az ember, ha az a másik nem viszonozza az érzelmeit és ezt ő képtelen elviselni. Ezt még Walternek hozzá kellett volna tennie… Ilyen felszínes, sablonos érvelést utoljára a gyalázatos álházasság ügyében hallottam…
Jó dramaturgiai lépés volt, hogy Walter következő szavai már azokra érzésekre hatottak, melyek állandóan és folyamatosan jelen voltak eddig, attól a pillanattól kezdve, amikor először csillant fel a szeme, látva Paige-et, ahogy éppen az egyik vendéggel törődik.

Ám itt még nem lett vége a meglepetéseknek, mert a gyönyörű vallomás hallatán Paige nem hezitált sokat, hanem gyorsan bevallotta, hogy ő is szereti a férfit. Walter esetlen mondatára – hiszen nemcsak a nézőt sokkolta Paige rövid válasza, hanem az érintettet is felkészületlenül érte – Paige csak egy sokatmondó rövid mondattal válaszolt és hopp! a kamera máris a többiekre fókuszált. Kikerekedett szemmel bámultam a képernyőt, magamtól kérdezve, hogy ezt komolyan így gondolták a készítők?

                         

Semmi tisztázás, csak “én szeretlek”, ” én is szeretlek” és minden rendben, ki foglalkozik azzal, hogy mi történt közöttünk a múltban? Paige nem érezte úgy, hogy saját vallomása után nem ártana megmagyarázni eddigi tagadásának okát? Nem hosszas, drámai kibeszélésre lett volna szükség, de ahogy Walter meglepően szép tömörséggel kifejezte a benne rejlő érzelmeket, úgy Paige is megtehette volna ezt a saját ingadozásairól.
Tény, hogy ez nem görög dráma, de valahol mégiscsak egy dráma, a nézők elvárása pedig nem túlzóbb, mint ami néha megvillan ebben a sorozatban, amikor a drámai helyzetekben a mély emberi érzelmek kitapinthatóan jelen vannak.
A korábbi évadokban Walter – főleg szociális – képességek hiányában nem volt képes kifejezni az érzelmeit, a saját maga által felállított korlátokat pedig túl lassan bontotta le maga körül, túl sokáig ingadozott, szenvedést okozva ezzel Paige-nek. Ám ebben az évadban Paige visszavágott, és alaposan összetörte Walter szívét ahhoz, hogy most csak úgy átlépjenek a múltjukon.

                                           
A kirúgása miatt Paige alaposan megsértődött, és valószínűleg most is elkerülte, hogy szembenézzen saját magával, így Waltert hibáztatta a történtekért. És ilyen előzmények után, most csak egykettőre bevallotta a szerelmét, egyetlen szóval sem utalva korábbi viselkedésének hátterére. Walter legalább mondott egy gyenge érvet a kirúgásra…
Tény, hogy kellő felszínességgel és némi irányított amnéziával elkerülhetőek az emlékezés és az elmélyült gondolkodás okozta kellemetlen pillanatok. Még a mesében is.
Ám egy ilyen jelentős pillanatban, mely meghatározhatja ennek a két embernek a jövendőbeli sorsát, kivételesen nem lenne helyük mélyebb gondolatoknak is?
Jó volt látni a meglepetést Walter arcán, amikor megérintette a bizonyosság, hogy Paige viszontszereti őt. És az ilyen pillanatokban az ember hajlamos eltemetni magában a kritikákat…

                                   
Spongyát rá, hogy az alkotók megint átléptek valamin, ezek a mesehősök igazán megérdemlik a boldogságot, és a néző még egy kitalált történetben is szívesen nézi a boldog embereket!
Jómagam is hajlottam erre, de az írók erre az estére még nem hagytak fel a sokkolásommal, hanem a 38 másodperc múlva érkező jelenetben megadták a kegyelemdöfést annak az elvárásomnak, hogy ez a várva várt pillanat valamiféle emelkedett hangulatban teljesedjen ki.
Emelkedett, bensőséges hangulat? Nos, annak nyoma sem volt, hiszen Toby ruhája nemcsak külsőségében, hanem szellemiségében is elhozta az “Amerikai pitét” Kovalsky éttermébe, és az eddig erőteljes visszafogottsággal viselkedő páros egy takarítóhelyiségben kerített sor első kettesben töltött romantikus perceire. Tették ezt egészen addig, míg Tobyék – akik hasonló szándékkal keresték meg a rendkívül népszerű kis helyiséget – meg nem zavarták őket.


Megmosolyogtatóan kínos egy ilyen helyzet, de az ég szerelmére, ezeknek az annyira várt, bensőséges pillanatoknak a helyszínéül éppen egy takarítósufnit kellett választani?
A visszafojtott szenvedélynek nagy ereje van, és amint a gátak leomlanak, ennek elő is kell törnie, de azt hiszem ez a jelenet annyira illett Walter és Paige első igazi csókjához, mint Drebin hadnagy egy Hamlet előadásba. Vagy egy monológ a Szentivánéji álomból az Amerikai Pitébe…
A “legyünk viccesek” jegyében az sem baj, ha egy igazán fontos, régóta várt pillanat nem úgy következik be, ahogy azt az érzelmek és a karakterek megérdemelnék?
Márpedig ők és a kitartó nézők is megérdemelték volna, hogy a szép vallomások után a folytatás is az legyen, a vicceskedés ráért volna később.

                                        
Az alkotók nyilván az eddig visszafojtott, erős szenvedélyt akarták bemutatni azzal, hogy Walter és Paige az eltelt mintegy fél perc alatt milyen szintre jutottak el, kezdve a megritkult öltözéktől egészen Walter rúzsfoltos arcáig. Úgy álltak a csapat előtt ziláltan és lehajtott fejjel, mint két tinédzser, akik tiltott dolgot tettek, a felnőttek pedig rajtakapták őket. A jelenet valóban vicces volt, de mivel itt az első olyan alkalomról volt szó, amikor hőseink végre nyílt érzelmekkel fordulhattak egymás felé, ezt most nem kellett volna összemaszatolni ilyen olcsó humorral.

  

Walter – aki egyébként mindig irtózott a testi kontaktustól – Paige érintését eddig is jól viselte, ám itt nemhogy átlépte a saját árnyékát, inkább valahonnan kívülről figyelte azt… Bár  vehemenciában azért még fejlődnie kell Paige szintjéhez…

                                         

Ez a jelenet kiválóan illik két, érzelmektől túlfűtött kamaszhoz az Amerikai pitéből, még Tobyékhoz is, hiszen náluk nem az első, igazi szerelmi vallomáshoz kötődő pillanatról van szó. Itt azonban a humor csúnyán eltakarta a szépséget. A csapat az ajtó előtt gyökeret verve szemlélte őket, ám az alkotók itt is túlzásba estek, rövidebb ideig kellett volna képernyőn tartani ezt az elején talán vicces, de másodpercről másodpercre egyre kínosabb jelenetet.
 
A repülőgépen egymásra vetett szerelmes pillantástól a rajongók szíve is megmelegedett, ám az alkotók most sem kegyelmeztek, nem hagyták sokáig élvezni ezt a pillanatot, hanem Paige optimista mondata után baljóslatúan rázkódni kezdett velük a gép. Nem igazán lepődtem meg, mert az eddigi epizódok minden egyes szép pillanatánál ugyanezt tapasztalhattuk: az írók gondoskodtak arról, hogy elefánt tomboljon a porcelánboltban, és így a romeltakarítás miatt továbbhúzódhat a cselekmény.
Ám ezzel a pillanat elveszíti az igazi erejét, az alkotás értéke pedig jókorát csökken. Az írók mintha nem találnák azt a pontot, ahol egy ilyen jelenet még nem giccses, ám elég ideig van képernyőn ahhoz, hogy valóban hatni tudjon. Sokszor támadt hiányérzetem emiatt, pedig korábban már láttam annak a bizonyítékát, hogy az alkotók nagyon is képesek jó érzékkel megtalálni ezeket az arányokat.
A nézők most egyértelműen elégedettek az események ilyetén alakulásával, ami azt mutatja, hogy ez a szál alapvetően meghatározza a sorozat megítélését.
A humor – ha nem sitcomról beszélünk – csak egészséges arányban lehet jó elem, és itt óvatosabban, több jóízléssel kellett volna alkalmazni.
A közösségi médiában jelen levő, kritika nélküli ujjongás könnyen érzékcsalódást okozhat az alkotók számára, mivel a következetesség és a jóízlés nem mindenki számára jelent alapelvárást, ráadásul a nézők jelentős hányada nem fejti ki véleményét, kritikáját egyetlen közösségi médiumban sem.
Ám az alkotóknak azt is látniuk kell, hogy a kritikus gondolatok mellett a nézők miért is mosolyognak ismét. (Nyilván erre számítottak is, amikor a történet ilyen alakulását írták bele a forgatókönyvbe…)
Ennek oka nem más, mint a pozitív érzelmek látványos megjelenése, melytől nem kellene annyira félniük, a boldogság sosem giccses, ha megfelelően ábrázolják.
Hőseink története még számtalan lehetőséget ad az ilyen pillanatok megjelenítésére és megfelelő dramaturgiával vicces, de akár drámai is maradhat az adott szituáció. Remélem, az alkotók bátrabbak lesznek az új évadban és nem félnek a mélyebb ábrázolásoktól (mint például az első évad végén, vagy a második évad néhány részében láthattuk)
Már csak azt a falon lógó szemeteslapátot tudnám feledni…


 

Scorpion 3. évad – Évadzáró gondolatok

060617_1459_1.jpg

„Hát ránk következett, amit évek óta vártunk” mondaná Dobó István, ám ez a mondat most jónéhány Scorpion rajongó száját is elhagyhatta a sorozat évadzáró epizódja után, már ha ismeri ezt a jó kis idézetet. Ám ez a mondat nem a közeledő janicsárok fenyegető látványa miatt, hanem annak kapcsán juthatna a birkatürelmű rajongók eszébe, hogy a producerek végre beadták a derekukat a főszereplőpáros kapcsolatát illetően és Walter az epizód utolsó néhány másodpercének tanúsága szerint a személyiségfejlődésének újabb lépcsőfokára lépett. Bár az alkotók szemérmes homályban hagyták az eseményeket, de az szinte biztosra vehető, hogy Paige egyértelmű felhívása után kedvenc kockánk nem a biztonsági övet kereste, hanem érzelmeit végre a szavakon túl is kifejezte annak a nőnek, akivel a sorozat első perceitől egymásnak lettek teremtve.

     051417_0953_3x24Maroon85.png       060617_1459_3.jpg

Ez a rajongók által annyira várt pillanat talán sok nézővel elfeledtette korábbi aggályát, esetleg kritikus véleményét a sorozat alakulásáról, ám a kevésbé amnéziás nézők még mindig az első évad színvonalát keresték, a romantikusabbja pedig némiképp többet várt és ez nem feltétlenül a szereplők ruhadarabjainak további csökkenését jelentette.

Hosszú és kanyargós út vezetett el idáig, a harmadik évad pedig ennek az útnak egy rázós és ellentmondásokkal teli szakasza volt, melyben az alkotók gyakran tették próbára a néző türelmét értelmetlen visszalépésekkel, vagy a történetbe épített, nehezen magyarázható csavarokkal.

A sorozatot az alkotók az akció-dráma kategóriába sorolják, de ennek ellenére minden interjúban a vidámságot és a csapat akcióit próbálták hangsúlyozni, miközben az igazság az, hogy ritkán látni az ennyire az érzelmeken alapuló, a karakterek személyes tulajdonságait előtérbe helyező sorozatot. Sajnos a konfliktusok megoldása a vidámság és a nem túl bonyolult gondolkodás jegyében gyakran felszínes volt, sok jelenetben „az elefánt a porcelánboltban” módszerével csapták agyon a pillanat varázsát, ám amikor “megrázták magukat”, csodálatos pillanatokat és nagyszerű színészi játékot láthattunk ebben az évadban is.

Ha egy szóval kellene jellemezni ezt az évadot, leginkább a hullámvasút jutna a néző eszébe, mely ellentmondva a nyelvtani szabályoknak, jelzőként igaz mind a cselekményre, mind a karakterek sorsának alakulására, mind az egyes epizódok színvonalára.

Az évad Walter előző évadban megkezdett útjával indult, amikor is Walter illuminált cimborájának biztatására Paige és Tim után eredt az Óperenciás tengeren is túl levő Tahoe-tóhoz, hogy frissen kimondott érzéseit végre ne csak Toby hallhassa. Ám amikor megpillantotta a szálloda kertjében enyelgő párocskát, Walter elszántsága egyszeriben elszállt, és egy olyan érzelmi örvény közepébe került, amely csupán a 23. epizódban tudott lecsillapodni.

A másik páros, Toby és Happy története átlépte a Don Diego Armandók és a Maria Luceciták világának képzeletbeli lépcsőjét, hiszen a szappanoperákba oly nagyszerűen beleillő titkos férj ügye része lett a történetüknek, de szerencsére ezt a szálat az alkotók viszonylag gyorsan kifuttatták a történetből.

060617_1459_4.jpg

Amikor Collins rejtvényének megoldása nyomán kiderült, hogy Happy titkos férje nem más, mint Walter, aki az amerikai állampolgárságért folyamodott ehhez a cselhez, jelen sorok írójának komoly kétségei támadtak az alkotók és a saját maga józan eszét illetően:   előbbiek esetében a karakter jellemének megítéléséből hiányolta az értelmes gondolatokat, a saját esetében pedig a sorozatra pazarolt idő miatt vélekedett hasonlóképpen.

Ám az írók ezzel a sokkoló csavarral még nem elégedtek meg, hanem tovább fokozták a feszültséget Happy váratlan bejelentésével a terhességéről, amely miatt most már tényleg muszáj elválnia „hites urától”.

Ezekben a pillanatokban már senki sem lepődött volna meg, ha egy fehér paripa tűnik fel, Toby pedig Happyt magával húzva felpattan rá, majd miután Waltert és családját hetedíziglen tartó bosszúval megfenyegette, a lenyugvó nap fényében elvágtatnak egy hófehér hacienda felé…

A nézők nagy része ezután igyekezett a pozitív hírrel, vagyis a várható gyermekáldással foglalkozni, de mindenki érezte, hogy egyre zavarosabb történet kezd el kialakulni, amelynek legfőbb áldozata a csapat egysége, illetve sok olyan néző lett, akik feladták a sorozat követését.

Az egyes epizódok hullámzó színvonalon, szinte folyamatos feszültségben teltek el, a „betolakodó” Tim jelenléte elhúzódott, és az akcióelemek sem tudták kompenzálni a kellemetlen hangulatot az évad első felében, mely még a lakatlan szigeten is megjelent. Szerencsére Walter – a bajok ellenére – mosolygós hangulata sokat segített a nézőnek túlélni az utolsó epizód marakodásait is.

A két záróepizód igazán jól illeszkedett ehhez a zaklatott, érzelmi hullámokkal és konfliktusokkal teli évhez és az évad fő problémája, a megosztottság itt is elsőszámú elemként volt jelen, és természetesen csak akkor jött el a megnyugtató végkifejlet, amikor a Ralph okozta nagy ijedtséget követően végre összefogtak és együtt cselekedtek.

060617_1459_5.jpg

Mi is lehetne jobb üzenet annál, mint hogy, ha nem fogunk össze, a saját kis szigetünkön maradunk, ahonnan egyedül nincs kiút és teljes széthullás vár a családunknak tekintett kis közösségre. Az alkotók ezzel a közhelyes igazsággal, a, az összetartozás szóbeli deklarálásával oldották fel a konfliktusokat, ám ezek nagy része ettől még ott maradt a háttérben…

De milyen is volt ez az évad?

A CSELEKMÉNY ALAKULÁSA

A producerek követték a más sorozatoknál olyan jól bevált időhúzó módszerüket, melynek alapját az a vélekedés képezi, hogy ha a fő páros összejön, vége a sztorinak. Ez a vélemény korábbi tapasztalatokon alapul, de ha valaki a sorozatok aktuális helyzetét általánosságban is áttekinti, arra jut, hogy ezt a szemléletet éppúgy meghaladta az idő, ahogy a hagyományos televíziós csatornák műsorpolitikáját.

Sokkal inkább arról van szó, hogy az alkotók jobban bíznak a bevált panelek alkalmazásában, mint a saját fantáziájukban és maguk sem hiszik el, hogy elegendő új sztorit tudnának kitalálni egy új helyzetben. A folyamatos feszültség fenntartásával az unalom rémét akarták elűzni, ám ezzel sajnos azt a családias hangulatot áldozták fel, melyet annyira kedveltek a nézők.

Az érzelmi vonalat fontosnak tartó rajongók folyamatos várakozásra voltak ítélve, hiszen az alkotók Toby és Happy történetének viszonylagos egyenletessége mellett még egy teljes évadnyi időn át húzták a másik páros magánéleti ügyeinek rendeződését, ezzel érzelmi hintában tartva a karaktereket és velük együtt a nézőket is.

Gyönyörű pillanatokat láthattunk, melyek néha nem voltak valósak (3×03), időnként az egy lépést előre, 3 lépést hátra módszer miatt bosszankodhattunk, és úgy éreztük, hogy amnéziásnak kellene lennünk, mert akkor nem lennénk dühösek, amikor olyan fejlesztésre váró jellemproblémával találkozunk, melyen akár Walter, akár mások már régen túlléptek. Erre az egyik legjobb példa a 19. epizódban Walter frissnek feltüntetett empátiája, mert most ugyan a csalódás személyes élménye vált ki belőle együttérzést,  de ennek más helyzetben való megnyilvánulását mind az első, mind a második évadban már láthatták a nézők. Szintén ennél az epizódnál jöhetett rá a néző, hogy az amnéziaversenyt is a zsenik nyernék, hiszen ki tudná túlszárnyalni dr. Curtis azon mondatát, hogy „lehet, hogy Ralph nem változik, de Walter bizonyosan”? Erre a nagy igazságra a brilliáns viselkedéskutató a Walter O’Brien személyiségfejlődését központi szálként bemutató sorozat 65. részében jött rá…

Az egyes epizódokban hullámzásokat figyelhettünk meg a személyes kapcsolatok alakulásában, ám egyértelműen stabil történeti szálat jelentett Toby és Happy szerelme, Cabe pedig kiterjesztette apai „hatáskörét” Happyre és Sly-ra is, bár az előbbi esetben nem volt túl elegáns lépés az alkotóktól, hogy ez Happy igazi apjának a kárára történt, két évre „kivonva őt a forgalomból”. Sylvester politikusi ambícióinak támogatása nemes cselekedet volt Cabe részéről, de a vikingjelmezes megjelenés túlságosan is leegyszerűsítve és nevetségesen próbálta jelképezni atyai támogatását. Cabe szerelmi ügye szükséges elemként, helyesen került be a történet fonalába, Allie alakja azonban haloványra sikeredett, érezhetően nem akarták az alkotók elterelni a figyelmet a többi szálról. Ennek a szándéknak lett az áldozata Paige szélhámos anyukája is, akit egyértelműen jó lépés volt bevonni a történetbe. Az addig a háttérben lappangó anya-lánya konfliktus, Paige haragja végre elő tudott törni, így ennek a nyílt sebnek a lezárására is lehetőség volt, bár kétségtelenül radikális megoldást kellett választaniuk Ronnie megmentése érdekében.

060617_1459_6.jpg

Ralphnak gyaníthatóan nagy szerepe volt a nagyi felbukkanásában, ezt nem fejtették ki eléggé az alkotók, de úgy tűnik a kis zseninek nemcsak az értelmi, hanem az érzelmi intelligenciája is jóval magasabb a többiekénél. Egyre többször láthattuk érzelmi igényeinek megnyilvánulásait, legyen az egy apa vagy egy nagyi személyének a hiánya, törődés édesanyja boldogságával, amiért még akár verekedni is képes lett volna.

A sorozat megismételte önmagát, és – ahogy az első évad utolsó előtti epizódjában is történt – az alkotók az évad 22. részében erőteljes konfliktushelyzetet teremtve felpörgették az eseményeket, hogy a végére eljöhessen a megnyugvás.

060617_1459_7.jpg

Erre nem kellett sokat várni, elég volt egy epizóddal (és néhány héttel később) Walternek és Paige-nek egy kis időt újból egymással tölteni, átérezni az esküvői hangulat érzelmi emelkedettségét. Jó kiegészítő eszközként jelen volt egy merészen kivágott ruha is, és ráadásként a kettejüket összekötő Ralph kissé egyoldalú szemrehányásával kellett Walternek szembenéznie, aki végre nem hezitált tovább, hanem teljesítette az évadra rendelt karakterfejlődését: érett felnőttként viszonyult az érzelmeihez és szóban is kifejezte azokat.

060617_1459_8.jpg

 

Ezzel alaposan elhomályosították szegény Tobyék annyira várt esküvőjét, melyet addig csak a lekésett repülőgép miatt helyszínváltozás árnyékolta be.

 

060617_1459_9.jpg

 

Az már az alkotók sajátos ízlésére vall, hogy Paige és Walter első „rapidrandijára” és igazi csókjára egy takarítószekrényben (!) került sor. Úgy tűnik, az Amerikai pite „szellemisége” nagyobb hatással volt rájuk a kelleténél…

AZ AKCIÓK

A Scorpion esetében mind a karakterek, mind az akciókat képező tudományos alapok érdekesebbnél érdekesebb új szituációkra adtak lehetőséget, az alapvető érzelmi szálak elhúzása azonban negatív hatással volt az akciók megoldására is, és kevésbé tette élvezhetővé őket. Ez legfőként az évadnyitó első két részre igaz, de még Cabe megmentése során is irritálta a nézőt Paige viselkedése.

Tény, ebben az évben már nem az igazi Walter O’ Brien által az asztalra tett ötletekből dolgoztak a producerek, ám az akciókon ez nem látszott, és ha valaki a tudományos hátterükre is kíváncsi volt, érdekes háttérinformációkat találhatott az egyes epizódok megoldandó problémáiról. Nincsenek illúzióim, hogy a nézők széles rétege lett volna kíváncsi arra, hogy valóban harcképtelenné lehet-e tenni egy csapat pókot egy kis áramütéssel (pedig de…), ám azért már nem tenném tűzbe a kezem, hogy nem volt olyasvalaki, aki megpróbált volna aprópénzt darálni a turmixgépben. Az igényesebb nézőt  néha megijeszti,  ha az utóbbi réteg elvárásainak megfelelően íródnak a történetek, de tény, hogy az alkotók ebben a tekintetben hajlamosak voltak a könnyebbik utat választva, időnként sablonosabb kalandot írni mesebeli barátaink számára.

A karácsonyi epizódhoz rendelt emberrablási akció méltatlan volt a sorozathoz, az eddig évadokban karácsonykor az elemekkel küzdött a csapat, munkájuknak emelkedettebb célja volt, szemben az inkább NCIS-féle sorozatokba illő fegyvercsempészbandával folytatott harccal. Cabe megmentése ide illett volna inkább, ehhez csak Timet kellett volna egy epizóddal hamarabb kiírni a történetből.

Cabe megmentése - kígyóvalA hihetetlen megoldások inkább gondolatébresztőnek voltak jók, sem az epizódok hossza, sem a könnyű emészthetőség mindenhatósága nem tette lehetővé a valós idejű és mély megoldások bemutatását. A legmeredekebb problémamegoldás címet egyértelműen Cabe lefagyasztása érdemelné ki, Walter fürdőzése a kátrányos tóban szintén dobogós helyet kapna, ahogy Walter kimentése a rakétából is.

Ha visszatekintünk epizódokban levő akciók, illetve tudományos érdekességek mindenképpen ki kell emelni, hogy az elemekkel, betegséggel, sérülésekkel harcolva jóval eredetibb jeleneteket láthattunk és a csapat is ilyenkor volt igazán elemében.

TECHNIKAI ELEMEK

Az alkalmazott technikai módszerek között megtalálhatóak a hagyományos eszközök (denevérbarlang felépítése a stúdióban), de természetesen a green screen is alaposan kivette a részét az egyes jelenetek felvételében. Az egyes helyszínek esetén sokszor volt „tesco-gazdaságos” érzésünk, a nudista strandon szinte nem volt statiszta, de ebben az epizódban egyébként sem vitték túlzásba a díszletezést.

Zuma Beach III.Zuma Beach lakatlan szigetként nem igazán volt hiteles, tekintve, hogy nem volt rajongó, aki ne emlékezett volna arra, hogy ott vették fel az emlékezetes víznyelős epizódot az első évadban.

A helyszínre amúgy sem költöttek túl sokat, a csapat tagjai cserepes pálmafák alatt üldögélve robinzonkodtak három héten keresztül az óceán partján. A 3. epizód táncos jelenetének mind a megvilágítása, mind a kamera beállításai jól illeszkedtek az eseményekhez, bár az éles szemű néző láthatta, hogy az alkotók nem tudnak lemondani arról a gyakorlatról, hogy az egyes jelenetek beállításainál a szereplők rendre a kép jobb vagy bal oldalán vannak.

journeywiththepkd_14241028_560712844111887_1699555691_n

A 6. epizód denevérbarlangjának a megépítése jelentette a legnagyobb diszletépítést az évad folyamán, az építőmunkások egy teljes hétig építették a könnyű műanyaghabból készült helyszínt. A karácsonyi epizódban sajnos nem használták ki a „Kevin-módszerek” lehetőségeit, de bárcsak ez lett volna a legnagyobb baj azzal az epizóddal… A befejező két epizód lakatlan szigete  a mcgyver-megoldások garmadáját jelenthette volna, feltételezhetően itt is az időhiány miatt nem lehetett több elemet beépíteni.

De miért is tudtunk túllépni annyi következetlenségen és bosszantó időhúzáson?

Elsősorban a karakterek miatt

A karaktereket nem változtatták meg annyira, hogy eltűnjenek belőlük az igazán érdekes, nagyszerű tulajdonságok, bár néha úgy érezhettük, mintha az alkotók minden erejükkel ez ellen dolgoznának.

Walter, a történet központi figurája, minden botladozása mellett egy csodálatos ember, akiért néha megszakadt a szívünk (például a karácsonyi epizód végén), máskor pedig hüledeztünk, hogy mi a csudát műveltek vele az írók? Úgy gondolják a nagy érzelmi frusztráció és a figyelemelterelés elvenné egy zseni maradék eszét is? (U-dog)

060617_2347_4.png

 

De még a felszínes cselekménykezelés mellett is maradtak olyan jelenetek a főszereplő számára, amelyek annyira erőteljes hatással voltak ránk, hogy hajlamosak lettünk felmentést adni az alkotók többi melléfogására.

Walter O’Brien szépívű karakterfejlődése ebben az évben nem a korábbi évek tempóját követte, de igazság szerint azt már nem is tehette volna, hiszen az „emberré” válás folyamatának nagy részét már megtette, a következő lépés immár az azonosított érzelmek megfelelő kifejezését jelentette. Sajnos az írók ezt ismét a szokásos felszínességgel értelmezték: mintha kizárólag a szavakba öntött megnyilvánulások számítanának, és Walter tettekben kimutatott gesztusai csak amolyan magától értetődő dolgok lennének, ám valójában nem értelmezhetőek érzelmi megnyilvánulásként.

Az alkotók ebben az évadban csúnya karakterrombolásba kezdtek és az érzelmi frusztrációtól szenvedő  Waltert olyan pótcselekvésekbe kényszerítették (a U – Dog volt a mélypont), melyek miatt néha nem egy zavarodott embert, hanem egy kissé őrült zsenit láthatott a néző. A titkos férj szerepének ráosztásával hazugságba taszították a karaktert, amelynek eddig az őszinteség volt az egyik alapvető jellemzője. Az eddigiekben megismert erős jellemű ember képtelen lenne hagyni, hogy a barátja ennyire szenvedjen a bizonytalanság miatt, miközben a helyzet magyarázata nem is olyan rettenetes.

Walter, Paige and Ralph on the plane in yellow

Walter és Ralph kapcsolata talán a legszebben kidolgozott történeti szál, kettőjük magától értetődő ragaszkodása akár előtérben volt, akár a háttérben maradt, mindenképpen folyamatosan jelenlevő, erőteljes érzelmi vonalat jelentett.

Az alkotók nyilvánvalóan túlzásba estek, amikor Walter személyes fejlődését folyamatosan olyan a kontraszttal próbálták bemutatni, amely úgy alakul ki, hogy Walter egy – személyiségfejlődésének elért szintjéhez képest –  nagyon  negatív megnyilvánulását követően belátja a hibáját és így újból megugorja az akadályt. (és persze bocsánatot kér…) Ebben az évadban Waltert túl sokszor kényszerítették Canossa-járásra azzal, hogy egy általa már jóval korábban megtett fejlődési szakaszba helyezték vissza (gyenge magyarázattal a visszaesésről), ahonnan természetesen mindig fejlődött, majd hamut szórt a fejére és megbánta az éppen aktuális szamárságot.

Fájón hiányzott, hogy a többiek szinte soha nem kértek bocsánatot tőle (Paige-dzsel az élen), pedig lett volna rá okuk bőven, kezdve a cinkos hallgatással folytatva a partvonalról való szemlélődéssel, miközben Walter a szemük láttára majdnem összeomlott. Az időnként rendkívül nevetséges ötletek (U-dog, Tim „irodája”, de még a kagyló is) elméletileg Walter zavarodottságát és figyelemelterelését voltak hivatottak jelképezni, ám ezek csak felszínesen tudták képviselni azt, és a néző inkább csak értetlenkedett a szánalmasnak ábrázolt figurán. Jó és szükséges elem volt a 15. epizódban a lélekvesztőn Paige-nek tett szenvedélyes szemrehányása, mellyel visszaállította saját főnöki státuszát és egyúttal visszafordította Paige-et is a passzív, őt magára hagyó nemtörődömségéből.

060617_1459_11.jpg

A kölcsönös vallomások óta Walter a föld felett lebegve élte meg a nagy szerelmet, és igazából nem nagyon akadt olyan néző, aki nem örült volna annak, hogy végre boldognak látja annyi viszontagság után. Ez az egyetlen oka annak, hogy a nézők elnézték az alkotók bárgyú becenév-alkotás ötletét és még a „Quintis” rajongók sem sértődtek meg túlságosan, amiért Paige-dzsel gyakorlatilag ellopták a showt az ifjú házaspártól.

Ám a többiek sem kerülhették el az alkotók karakterromboló Szent Bertalan-éjszakáját, melynek talán Paige lett a legnagyobb áldozata, aki a második évadban elért menedzserasszony-szerepet visszacserélte a Penny-féle felszínes pincérnő-viselkedésre. Úgy tűnt, mintha az írók a Tahoe-tónál egyszer csak kiírták volna a karakterből az empatikus képességeket, de még a józan, az emberi jeleket értelmezni tudó gondolkodást is, hiszen Paige nem jött rá, hogy Walter miért is követte őket odáig. A 3. részben aztán megtudta, ám utána is  úgy viselkedett Walterrel, mintha az el sem jutott volna a tudatáig. Ha megpróbáljuk az írók gondolatait szofisztikáltan értelmezni, akkor erre csak egyetlen magyarázat van: olyan mértékben próbálta tagadni a saját érzéseit, hogy blokkolt minden más külső jelet vagy információt. Ez így nagyon tudományosan hangzik, miközben az igazság az, hogy a karakter részére rosszul megírt reakciók az időhúzás következetlenül lépéseinek  következményei voltak.

060617_1459_12.jpg

Paige Walterrel szembeni viselkedése odáig vezetett, hogy a nézők jó része az évad közepe táján már azt sem bánta volna, ha Timmel együtt eltűnnek valahol a messzi távolban, mert Paige megnyilvánulásai folyamatos feszültséget okoztak, Walter hibáztatása pedig igazságtalanná és unalmassá vált.

Paige védelmében annyit lehet elmondani, hogy a „normális” Timmel jól érezte magát, annyi év magány után ilyesfajta kedvességre vágyott és beérte ezzel, ahelyett, hogy egy szinte örökös várakozásra rendezkedett volna be Walterre várva. Ám bármennyire és érthető Paige vágyakozása egy társ után, a rakétában elhangzottak után Walter orra előtt flörtölni Timmel, az bizony az általa folytalólagosan elkövetett szándékos kínzásnak minősíthető.

Paige mintha Ralphról is elfeledkezett volna ebben a felállásban. Az eddigi két évadban inkább sodródó női szerepben láthattuk, most azonban a „megérdemlem a boldogságot, nem a fiamnak, hanem magamnak választok párt” – nővé változott, tekintet nélkül arra, hogy a kisfiú Waltert tekintette az apafigurának az életében, és Tim bármennyire is kedvesen viszonyult hozzá, nem lett volna képes betölteni ezt a szerepet.

060617_1459_13.jpg

 

Ralph csak az anyja miatt fogadta volna el a férfit, és szinte könyörgött „kiszemelt apjának”, tegyen valamit, hogy együtt maradhassanak.

 

 

Paige hiába tudott Walter érzéseiről, továbbra sem akart türelmes lenni és várni rá, sőt Tim távozásáért egyértelműen őt hibáztatta. Ám a csúf igazság az, hogy valójában saját magára haragudott, amiért még Tim mellett is Waltert szerette…

Toby gátlástalanul befolyásolta Paige-et, és rábírta arra, hogy a nő ne vegyen elegendő bátorságot a kábulatban mondott szerelmi vallomás tisztázására, ami egy Walter által annyira őszintének tartott nőhöz nem volt méltó. Paige Tobyval egyébként a korábbi évadokhoz képest barátságosabb kapcsolatot alakított ki, szövetségesek voltak, nem véletlenül tartott Paige az utolsó epizódban – szinte elárulva Waltert – Tobyval bárkát építeni. A következetlenség csúcsaként értékelhetjük, hogy Paige hosszú időn keresztül gyakorlatilag nem végezte a munkáját, levetkőzte az empatikus, az emberek viselkedését és érzelmeit jól megértő nő jellemvonásait, ám ennek ellenére Walter, de még Cabe, is piedesztálra emelték őt. A néző nem igazán értette, hogy vajon mitől is olyan szupernő ez a Paige… A karaktert a nézők jelentős része az évad előrehaladtával egyre ellenszenvesebbnek találta, csak bízni lehetett abban, hogy az alkotók jobb belátásra térnek és megkegyelmeznek neki, visszahozva valamit az egykor megkedvelt, kedves nőből.  Az évad végén csak annyit lehet mondani, hogy az a karakter már nem jött vissza, keményebb nőt láthattunk, aki elveszi, amit akar, és sok megnyilvánulása jellemzőbb egy dívára, mint egy türelmes „zseni-nevelőnőre”.

Paige jóval pozitívabb színben tűnhetett volna fel, ha időnként beismeri a hibáit, ám mivel karakterében nem sok nyoma maradt az egykori kedvességnek, sokszor érzéketlenné vált, és érett nőként sem volt képes megérteni egy őszinte, de a szerelemben elég járatlan férfi közeledéseit.

060617_1459_14.jpg

A hirtelen jött szerelmi vallomás után azonban egyszeriben egy csábító nő szerepébe került, amely következetlenül nagy ugrás az eddigi visszafogottsághoz képest, és csak nagy jóindulattal fogadható el, hogy ez természetes is lehet az ennyi időn át eltemetett érzelmek felszínre kerülésekor. Ettől függetlenül Paige most megmutatta azt az arcát, amellyel Walterből képes előhozni a hús-vér férfit.

Mindazonáltal nagy szerencséje volt, hogy Walter érzelmei túlélték az évadnyi taposást és kellően mélyek voltak ahhoz, hogy magyarázat nélkül elfogadja Paige szerelmi vallomását, melyet követően a nő a – párok számára igen népszerű –  kis sufni felé vonszolhatta a kissé mamlasz férfinépet.

Cabe

Cabe, a csapat, de főként Walter „apukája” furcsán viszonyult a fiához, hiszen fél évadon keresztül inkább Timet pártolta, mint Walternek segített volna eligazodni az érzelmi útvesztőben.

060617_1459_15.jpg

A rakétából kizuhanó Waltert önfeláldozó módon próbálta megmenteni, ám ezután visszafogottabb lett a viselkedése, az pedig megbocsáthatatlan, hogy karácsonyi epizódban Timnek ugyanolyan napszemüveget ajándékozott, mint amit ő maga is hordott (és amelyet korábban éppen Waltertől kapott), hiszen ezzel egyértelműen kifejezte, hogy Tim mennyire közel áll hozzá, míg Walter ezen a karácsonyon csak egy lesajnáló pillantást kaphatott tőle.

 

A Tim iránti szimpátiának szerepe lehetett abban is, hogy lebeszélte Waltert a Paige-ért való harcról. Meglepetés volt azonban, hogy az emlékezetes takarítószekrény-jelenet alkalmával éppen Cabe volt az, aki kimondta valamennyiük (és a nézők) gondolatát, hogy éppen ideje volt már egymásra találniuk Paige-dzsel. Ezek szerint már nem tartotta Waltert érdemtelennek Paige-re, ahogy az  évad elején… (máris megvan a bizonyíték a jellemfejlődésre…)

Az alkotók hibás lépéseként lehet értékelni, hogy Tim távozását követően túl gyorsan történt meg az apa-fiú összeborulás Walter és Cabe között.

A 12. epizódban látott – egyébként nagyszerű színészi játékot hozó – érzelmi megnyilvánulás az addig történtek tisztázása nélkül hatásvadász és szánalmas elem volt. Walter erkölcsi nagyságára utal, hogy még az eddigi elhanyagoltság ellenére is könnyezve ül Cabe betegágyánál és kifejezi szavakban is, hogy apjaként szeretni őt. Talán ő is megérdemelt volna némi mea culpa-t és néhány őszinte mondatot az „apjától”…

060617_1459_16.jpg

Az évad többi részében Cabe magánügyei (érzelmi igényei, titkos félelmei az öregedésről) is előtérbe kerültek, de a magányos ügynök és Allie szelíd, kicsit ódivatú szerelme a kezdetektől fogva kissé a háttérben maradt. Allie karaktere meg sem közelíti Cabe első évadban felbukkant első feleségét, bár kampánymenedzsert alakít, inkább hajlékony, mint a határozott a fellépése. A helyzetből adódóan eleve elrendelt konfliktus, a nő árulása fájdalmat okozott Cabe-nek, akinek évad végére sikerült ezen túllépnie és képes volt újra kezdeni a kapcsolatukat.

Sylvester

060617_1459_17.jpg

Sylvester Robinsonként, a kilátástalanságtól és a sokktól kissé megzavart elmével írta meg a csapat lakatlan szigeti krónikáját, csak egy kaméleonnal osztotta meg a bunker magányát. Az évad során Megan hiányáról vagy a magányáról ritkán beszéltek, (az írországi utazáskor magától értetődően szóba került), inkább a fóbiáira koncentráltak az írók.

 

Sajnos a hallucinációt okozó magvak hatására felszínre került fóbiája ízléstelenül nevetséges volt: szánalmas és megalázó volt a figura számára a szárnyasoktól félni, miközben a többiek az öregedéstől és a feleslegessé válástól tartottak.

A nézőt alaposan megdöbbentette, hogy egy ilyen személyiséghez politikai ambíciókat rendeltek az alkotók, a legtöbben valószínűleg úgy tekintgettünk körbe, mint John Travolta abban a bizonyos Pulp Fiction-gifben. Ahelyett, hogy Sylvester humanista, gyermekien naiv világlátására helyezték volna a hangsúlyt, az írók a politika sárdobálós világába vetették és még az egyébként a földön járó Cabe sem beszélte le erről, hanem inkább szárnysegédként segítette.

A néző halványan azért bízik abban, hogy az alkotók a következő évadban nem viszik tovább ezt a karakteridegen vonalat.

060617_1459_18.jpg

A nevetségesnek tűnő „titkos rend”- be való tartozás egyébként még beleillett a karakter mese- és jelmezimádatába, ahogy az is, hogy lelkesen támogatta Walter U-dog fejlesztését, ő maga pedig a szögletes paradicsommal kísérletezett.

 

Sean és Louise láthatóan könnyen elfogadták őt, úgy tűnik, a Walter és Sly természete közötti különbség esetükben Sly javára billentette a mérleget, barátságosságával elérte, hogy fiuknak tekintsék őt is.  A zaklatott évad alatt a testvéri viszonyuk Walterrel nem működött olyan magától értetődően, mint korábban és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Sly is éppúgy hallgatott Walter hallucinációjáról, ahogy a többiek, melyre a gyávaság önmagában nem adhat felmentést.

Toby

Toby évadbeli viselkedésére egész egyszerűen nincs jó magyarázat, a háttérből manipulálta a csapatot és gyakran kifejezetten Walter ellen dolgozott, már akkor is, amikor még nem derült fény barátjának „titkos férj” státuszára. Az első felindulást követően ezt intelligensen tudta kezelni, mindamellett a megvezetésért jogos volt a felháborodása. Ám az évad során sokszor ítélt tévesen, gyakran mutatott nevetséges önzést (például amikor a választási ívet Sly ellenlábasánál írta alá az ingyen áfonyaszószért). Toby „ellendrukker” viselkedésében az igazi változás akkor következett be, amikor egyszer csak felfedezte, hogy Walter igenis megváltozott, hiszen saját fájdalmán keresztül Cabe bánatát is meg tudta érteni. Ezzel egy újabb nyugtalanító szál lett elvarrva, bár az utolsó epizódban újabb marakodás tört ki közöttük, ezt már nem feszítették túl az alkotók és az évad végére helyre állt a rend. Happyvel való kapcsolata az évad legstabilabb történeti szálának bizonyult, ám Toby alárendelt szerepe előrevetíti a későbbi konfliktusok lehetőségét, hiszen amint a rózsaszín köd lehull, ilyen egóval nem lesz képes ennyire gyakran feladni a saját véleményét Happyével szemben.

060617_1459_19.jpg

Mivel karakterét a klasszikus operettek komikus figurája irányába tolták el, ez elegendő jó ízlés híján időnként szalonképtelenné tette a viselkedését az évadban. A mélypontot a majom előtti werkelés jelentette, ám szinte minden epizódban sikerült nevetségessé tennie magát. Jelmezfetisizmusában jó partnerre talált Happy személyében, aki még a karácsonyi manójelmezét is elvitte magával a végül meghiúsult nászútra. A figura az évad végére kissé megrekedt, a következő évadban várható, hogy erről a pontról elmozdítják majd.

 

Happy

Happy karaktere talán az egyetlen, amely szép fejlődést mutatott, a pozitív érzelmek egyértelműen emberibbé és nyitottabbá tették a személyiségét. Az évad során több embert próbáló helyzetet kell túlélnie, kezdve a titkos házasság nyomasztó terhének elviselésével, a terhességgel, de a legsúlyosabb csapást apja börtönbe vonulása jelentette a számára.

060617_1459_20.jpgCabe felemás szerepet töltött be ebben a helyzetben, egyrészt maga tartóztatta le Patrick Quinn-t, másrészt segített neki abban, hogy minél kisebb büntetést kapjon, de kettőjük kapcsolata Happyvel egyértelműen jó irányba fejlődött: Cabe Happyt a lányának tekintette, és a korábbi kényszerű lakótársból igazi pótapa vált, aki az “oltárhoz” vezette. 

Az évad során Happynek szembe kellett néznie szúrós természetének egyik következményével: az esküvőjére barátok híján nem volt kit meghívnia. Ám miközben az interneten próbált barátokra szert tenni, nehézséget jelentett számára elfogadni azt a barátságot, melyért csak a kezét kellett nyújtania (Paige). Végül azért mégiscsak sikerült, és Paige „lepincérnőzése” az évad végén már inkább baráti viszonyra, mint a zseni-ego szokásos fölényeskedésére utalt.

060617_1459_21.jpg

 

A portugál dallal az alkotók Happy rejtett oldalára, illetve meghökkentő múltjára akartak utalni, itt azonban. ismét beleestek a túl nagy kontraszt, az erős túlzás hibájába.

 

Ralph

Ralph az évad folyamán kiskamaszként többféle problémával is szembenézett, és jó volt látni, hogy a fiú nem az antiszociális zsenik közé tartozik, hanem szerelmi, családi ügyekkel bajlódott, szövetkezett a nagyival, és néha érettebben viselkedett, mint a felnőttek. Mindeközben nőtt, mint a gomba – szerencsére az évad végére ezt a frizurát azért sikerült elhagynia – bár azt is láthattuk, hogy ezzel együtt elkezdett szemtelenebb lenni. Úgy tűnik, tényleg szüksége van egy apa irányítására, bár, ha az apuka-jelölt szigorúságát nézzük…

060617_1459_22.jpg

Az édesanyját bátor oroszlánként védő kisfiú mellett láttuk az apuka után vágyó gyermeket is, aki Cabe-bel, a „papával” tudta megosztani aggodalmait a jövőről, de megmutatta magát a Halloween cukorkákat habzsoló rosszcsontként is. Walter bevonta őt jó néhány ügy megoldásába, és kettősük jelenetei garantáltan szép pillanatokat jelentettek még akkor is, amikor a kisfiú szemrehányást tett Walternek az édesanyja miatt. Az évad egyik legszebb jelenete volt, amikor Waltert a 7. epizódban arra a bizonyos táncra biztatta.

Tim

Az évad első felében Tim állandó szereplőként volt jelen, szükséges rosszként, hogy Walter végre elmozduljon Paige felé, ám az alkotók túl sokáig hagyták a karaktert a történetben, mellyel nemcsak Walter, hanem a nézők idegeit is módszeresen borzolták. Az egyébként kedves, de unalmas fickó karaktere maradandó nyomot csak annyiban hagyott, hogy alaposan megbontotta a csapat egységét, hiszen az ő pártjára állt Paige és Cabe, a többiek pedig egyensúlyozni próbáltak ebben a helyzetben.

060617_1459_23.jpg

A munkáját tekintve Tim tulajdonképpen a csapat hasznos tagja lett, aktívan részt vett az akciókban, ha nem környékezi meg Paige-et, akár hosszútávon is maradhatott volna…  Ám nem szabad elsikkadni a tény felett, hogy Walter szívességet tett a befogadásával, miközben visszafojtotta a vele szemben táplált ellenérzéséit. A Paige-dzsel való szakítás pontos körülményeit jótékony homály fedte, ám ha jól megnézzük az időbeliségét, arra jutunk, hogy kb. 5-6 héttel a távozása után következett be, ami nem utal túlságosan szilárd kapcsolatra.

 

Veronica

Paige anyja, Veronica javíthatatlan szélhámosként bukkant fel és még Waltert és Ralphot is rávette apróbb csalásokra, ők azonban szilárd erkölcsű zsenik, akik, bár egy kicsit megszédültek, végül a helyes utat választották. Az embereket jól ismerő Ronnie Timmel szemben Walter mellett tette le a voksát az első pillanattól fogva. Gyaníthatóan Ralph jóvoltából voltak elegendő ismeretei „Pinokkióról”, akinek nagyon jól jött most Ronnie támogatása a “Paige-ügyben”, ha már a csapatra nem számíthatott.

060617_1459_24.jpgRonnie a lányával való viszonyát teljesen már soha nem fogja helyreállítani, de remélhetőleg lesz még olyan alkalom, amikor találkozhatunk ezzel a vibráló karakterrel. (Szívem szerint Cabe mellé tettem volna, lényegesen több lehetőség lenne két ilyen karakter viszonyában, mint Cabe és Allie kissé unalmas kettősében.)

 

Richard Elia ismét feltűnt, aki nemcsak a rakétahiba-elhárításában kérte Walter segítségét, hanem atyai tanácsokat is adott neki, sőt Walter kérésére hajlandó volt Paige-et is alkalmazni.

Ray visszatérését a rajongók segítségként várták a helyzet megoldására, ennek részben eleget is tett, fura anyakönyvvezetőként és Paige-et helyettesítő „irodavezetőként” jelent meg egy epizód erejéig.

A SZÍNÉSZI JÁTÉK

Az évadhoz kapcsolódó pozitív élmények jelentős része a színészek játékához kapcsolódik, a stábbal a nézők meg voltak elégedve, bár a vendégként sokáig jelen levő Scott Porter (Tim) azért összeakasztotta a bajszát egy-két vérmes „Waige-fannal”.

Elyes Gabel

A főszereplő tehetsége vitathatatlan, Elyes Gabel minden írói és produceri hiba ellenére olyan színvonalon játszotta végig ezt az évadot is, amely ritka a sorozatok világában, bár tény, hogy a hölgyrajongók képernyő előtt tartásáért az alkotók most egyértelműen rájátszottak külső adottságaira is. A jeleneteiben több közeli beállítással dolgoztak, és kevesebb szöveget kapott ebben az évadban, amely összefügg azzal, hogy Waltert némiképp butították az akciókban, így többször állt távolba révedő tekintettel a többiek mellett, míg Happy vagy más sorolta a teendőket (pl. 19. epizód).

  Könnyes szemű WalterA színész szemeivel és mimikájával is nagyszerűen játszik, alakítása a drámai jelenetekben a legerősebb (pl. Cabe-bel a kórházban, vagy amikor rájön a hallucinációban mondottakra, vagy a szerelmi vallomás Paige-nek, vagy a Ralph – Walter jelenet a 7. epizódban stb). Saját bevallása szerint jobban kedvelte a „kínos Waltert” játszani, mint a szokásos karaktert, ezért a záróepizódok forgatása nem esett nehezére, ahogy a korábbi epizódokban Walter számára megírt furcsaságok megjelenítése sem. A közösségi médiában nagyon aktívvá vált, főként az Instagramon közölt rövid videókat és fotókat is a rajongók legnagyobb örömére. Idén külsejének legmeghatározóbb eleme igen rövidre nyírt frizurája volt, sok női néző azonban hiányolta korábbi fürtjeit. Az előző évadokhoz képest jóval kevesebb alkalommal láthattuk öltönyben, inkább a nadrágon kívül hordott kockás ing volt rá jellemző, és persze nem maradtak el a csuda-tudja-mivel-telitömködött nadrágzsebek sem.

  060617_1459_25.jpg060617_1459_26.jpg

 Katharine McPhee

Szemmel láthatóan közel állt hozzá a vibráló Paige figurája és a Ronnie-val történt szenvedélyes vitájában az anyjával elégedetlen lányként drámai jelenetre volt lehetősége, mely jól illett a színésznőhöz.

060617_1459_27.jpg

Az eddig visszafogott Paige-dzsel szemben az évad végén már egy csábító nőt alakított, amely talán jobban játszható karaktert jelentett, bár a stylistjával azért szívesen elbeszélgetne a néző, mert a záró epizódban viselt blúz és szoknya kombináció – bármennyire is a szép emlékű 1. évadot idézi – nem igazán illett a hozzá.

 Robert Patrick

Karakterét némiképp megerősítették az évad során, így nemcsak a jóságos apuka szerepét többszörözték meg, de időnként Superman (vagy inkább Pókember) némely tulajdonságával is felruházták (emlékezetes ugrás a 3. epizódban, vagy amikor a 19. részben megmássza a magaslest…060617_1459_28.jpg

A merev figura a maga katonás világával jól illik a színészhez, az évad folyamán azonban lehetősége volt az érzelmes Cabe megjelenítésére is, amely egyrészt a Walter „fiúi” vallomásának megválaszolásában, a Ralph-fal való nagypapás és a Happyvel való atyai törődés megmutatásában, másrészt az Allie-vel való szerelmi jelenetekben volt látható. Robert Patrick korrekt, hibátlan játékkal teljesítette a feladatát, bár a lakatlan szigeten ráerőltetett öltöny nem volt annyira vicces elem, mint az alkotók gondolták.

Az előző évadhoz képest kevésbé volt aktív a közösségi médiában, az általa közzétett fotók vagy videók nagy része most nem a forgatásokhoz kötődött.

Eddie Kaye Thomas

A színésznek nem volt könnyű dolga az évadban, mert a figura szokásos szalonképtelenségének fokozása miatt gyakran a nagyon kínos jelző volt jellemző a karakterre.

Hiteles volt a manipulatív Toby szerepében, a Happyvel való érzelmes jelenetekben pedig kellő visszafogottsággal játszott.

060617_1459_30.jpg

A 2. évad végén levő drámai jelenethez hasonló percei nem voltak ebben az évadban, a színész azokban az akciókban kapott több lehetőséget, melyekben az orvosnak, pszichiáternek kulcsszerepe volt.(pl. tudós elszállítása a denevérbarlangból, Cabe megmentése a 12. részben, fiú megmentése a 19. epizódban stb.)

060617_2347_16.png

A „takarítószekrénynél” kicsit túlbambulta a jelenetet, de az inkább a rendezés hibájának tudható be, a színész egyenletes, nagyszerű teljesítményt nyújtott az évad folyamán.

 

 Jadyn Wong

A színésznő az évad folyamán egy fejlődő karaktert jelenített meg, így lehetősége volt megmutatnia, hogy színészi eszköztára gazdagabb, mint összeszorított szájjal szöveget mondani és rezzenéstelen arccal végigjátszani a jeleneteket. Az évadnyitó szituáció – a titkos férj ügye -, majd a feltételezett terhesség okozta érzelmi hullámok, később pedig édesapja börtönbe kerülése erőteljes érzelmeket váltott ki, melyet a színésznő megfelelő visszafogottsággal, de nem a korábbi, mimikát alig mutató arccal jelenített meg.

060617_1459_31.jpgA pozitív érzelmek képessé tették a karaktert, hogy kinyíljon, így adva nagyobb lehetőséget a színésznőnek is, hogy megmutassa Happy gyengédebb arcát, több mosollyal és nagyobb szenvedéllyel. A színésznő nagyszerűen játszott, évadbeli teljesítménye egyértelműen pozitívan értékelhető.

Ari Stidham

Sylvester figurája ebben az évadban nagyobb hangsúlyt kapott, mint a korábbi években, bár talán legkevésbé az ő életére voltak jellemzőek a nagy érzelmi hullámok, esetében az alkotók inkább a figura egyéniségének többi oldalára fordítottak figyelmet. Ari stabil, korrekt teljesítményt nyújtott, az évadzáró epizódban pedig lehetőséget kapott arra, hogy az addigi nyugodt Sly arcát felcserélje a kissé zavart, a fóbiáinak valósággá válástól sokkot kapott fickó képével.

060617_1459_32.jpg

A rendezés inkább a szituációkra tette a hangsúlyt, de a robinzonád krónikásának felcsapott Sly szerepében Ari egy kevésbé gyámoltalan fickót jelenített meg. Sly hatalmas szakállának kivitelezése miatt a sminkest nem lehet dicsérni, a rendezés túlzó ötlete mellé egy gyalázatos minőségű, láthatóan ragasztott bozontot sikerült a színész arcára helyeznie.

Riley B. Smith

Amint epizódról epizódra látszik, nemcsak Ralphie válik kiskamasszá, hanem az őt alakító színészpalánta is. Ebben az évadban a jól látható fizikai fejlődés mellett nagy hangsúlyt kapott Ralph emocionális és szociális fejlődése is (Valentin Napi tánc, apa igénye, anyja boldogságának fontossága, segítség Slynak), amely a színészi kifejezőeszközök fejlesztését is lehetővé tette Riley számára.

060617_1459_33.jpg

Nagyszerű és felemelő jeleneteket kapott (a Walterrel közös jelenetek nagy része az), néha felnőttként bölcselkedhetett, de lehetett igazi kópé is (hasfájáshoz vezető cukorkaevés) vagy szemtelenkedő kiskamasz (Cabe korának felemlegetése), és Riley rendre jól teljesített. A frizuraváltásnak tényleg ideje volt, az érettebb kisfiú megjelenítését ez egyértelműen segítette.

A NÉZETTSÉG ALAKULÁSA

Röviden: esett.

Hosszabban: heti szinten 2,5-3 millió nézőt veszített a sorozat az előző évad átlagához képest, melynek egyik oka a hagyományos csatornák nézettségének általános csökkenése, másik oka azonban nem a megváltozott sugárzási idő (hiszen aki kedveli, az rögzíti és megnézi néhány napon belül), hanem egyértelműen a történet szálainak összekuszálása volt, mely miatt sok néző feladta a sorozat követését.

Már az előző évad végén és ennek az évadnak az elején is látható volt, hogy csökkent a nézőszám, de a holtpontot a sorozat 2017. március 13-án érte el, amikor 6,4 millió néző látta az epizódot, amely a korábbi évadokhoz képest nagyon gyenge eredmény.

  1. Nézettség alakulása a legfontosabb fogyasztói csoportban (18-49 év) – százalékban

A grafikonból látható, hogy az előző évadokhoz képest jóval alacsonyabb százalékot ért el a sorozat, pozitívumként csak annyit lehet leírni, hogy legalább a hullámzás nem volt olyan nagymértékű, mint korábban. (Bár az első évad kiugró adata annak köszönhető, hogy aznap este a Superbowl miatt többen ültek a képernyő előtt és sokan ott ragadtak a sportmérkőzés után is.)

S1-S2-S3 - napi - 18-49

      Forrás: showbuzzdaily.com/Nielsen

Ha összevetjük a CBS (kék) és a hagyományos csatornák (zöld) által elért átlagos eredményekkel, akkor az látszik, hogy a sorozat gyakran a CBS átlaga alatt teljesített, ez egyértelműen a megváltoztatott műsoridőnek köszönhető. Amint az jól látható, a csatornák esetében a nézettség általában csökkenő tendenciát mutatott, különösen nagy esés figyelhető meg a 2017. tavaszi időszakban. A Scorpion kisebb hullámzása azt mutatja, hogy viszonylag stabil nézőközönség áll a sorozat mögött.

  1. A teljes nézőszám alakulása S1-S2-S3S1-S2-S3 - napi nézőszám
    Forrás: showbuzzdaily.com/Nielsen

A grafikon elszomorító, jól látszik a nézők számának folyamatos csökkenése, illetve a nyitó (8298 efő) és az előző évadbeli záró nézőszám ( 8982) feltüntetésével az is látható, hogy mennyire fordultak el a nézők a sorozattól már az előző évadzárás után.

Az alábbi grafikonokon a felvételről nézők számával kiegészített heti nézettség és az előző évad átlagának eltérése került bemutatásra:S3 - heti nézőszám

Forrás: showbuzzdaily.com/Nielsen

Heti nézettség - S3 - 18-49

Forrás: showbuzzdaily.com/Nielsen

Mit várhatunk a következő évadtól?

A csapaton belül lappangó konfliktusok egy része a felszín alatt maradt, hiszen például nem tisztázták egymással, hogy miért nem akarták elárulni az igazat Walternek a hallucinációról? Miért nem törődtek egymással jobban? Ha Tim elegendő volt ahhoz, hogy kívülállóként ennyire feldúlja a csapat életét, akkor a szép szavakon kívül miféle családról, csapategységről beszélünk?

Nos, a producerek (Nick Santora, Nicholas Wootton) az elmúlt tavasszal a harmadik évadra ígért „Walter és Paige párrá válnak” dolgot kissé sajátosan értelmezték, mert az évad utolsó epizódjaira hagyott közeledés, és az utolsó pár másodpercre hagyott intimitás ennek az ígéretnek még nagy jóindulattal sem felel meg. Ezek után a rajongók fenntartással fogadják majd, bármit is ígérnek a következő évadra.

A korábbi színvonalat visszavárni egyre naivabb gondolatnak tűnik, de a nézők nagy részében még mindig megvan rá az igény, és a csapat élete, a kerettörténet erre minden lehetőséget megad. A párok kapcsolatában levő buktatók nyilvánvalóan a személyiségükbe és a helyzetükbe vannak kódolva, de remélhetőleg a producerek tanultak ebből az évadból és alapjaiban nem fogják feldúlni a személyes viszonyokat, bár Toby és Happy esetében túlságosan szépen csordogál a cselekmény ahhoz, hogy valamilyen nagy akadály előbb-utóbb ne tornyosuljon előttük. Walter és Paige (és Ralph) összecsiszolódása komolyabb és humorosabb helyzeteket is magával hozhat, remélhetőleg nem hagyják ki az alkotók a bennük rejlő lehetőségeket. Cabe és Allie újból indult kapcsolata sem valószínű, hogy zökkenőmentes lesz és Sly esetében is gyaníthatóan történni fog valami párkapcsolatot illetően. Az új évad 2017. szeptember 25-én fog indulni, az is kiderült már, hogy a műsorsávon nem változtatott a csatorna, továbbra is a hétfő este 10-11 sugárzási időben láthatják az amerikai nézők (nálunk ezt kedd hajnalban van). Egy zsenidoktor személyében konkurenciát kap a sorozat (The Good Doctor), ezért remélhetőleg alaposan megerősítik az alkotók a forgatókönyvet és a történetvezetést.

060617_1459_39.png

Tehát, öveket becsatolni, kockák! Július 6-tól már az új évadot forgatja a stáb!

A magyar rajongói oldal az egyik legjobban frissített oldal a világon, hiszen a közösségi médiában megjelent valamennyi új hírt azonnal megjelentetjük, és a nemzetközi klub friss híreinek a nagy részét is a magyar szerkesztő teszi közzé. Az évadnyitó riporthoz idén is kapnak majd kérdéseket a főszereplők, hátha most is rácsodálkozik Elyes – ahogy tavaly tette – hogy Magyarországon is nézik és kedvelik a sorozatot.

 

Nagy Ildikó

Scorpionfanhungary

e-mail: scorpionfanhungary@gmail.com

Scorpion Fanclub Hungary S3 / Skorpió – Agymenők Akcióban Rajongói Klub 3.   – 3. évad

(https://www.facebook.com/groups/1657375477926102/)

Scorpion Fanclub Hungary / Skorpió – Agymenők Akcióban Rajongói Klub   –  2. évad

https://www.facebook.com/groups/1274915315856034/)

Scorpion Fanclub Hungary s4 – Skorpió Agymenők Akcióban rajongói klub 4.   –   4. évad

https://www.facebook.com/groups/699430583563718/

Scorpion –  Hungarian Fanpage         https://www.facebook.com/Scorpionfanhungary/

https://www.instagram.com/scorpionhungary/

www.ildiweb.wordpress.com, www.showanalysis.wordpress.com

https://twitter.com/Scorpionfanhun

3×24 – Maroon 8 – Nyolc számkivetett

Fejfotó

A Scorpion friss epizódjainak bemutatója számomra egyet jelent a kedd reggeli korai ébresztővel, mert kellően kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne legyen türelmem kivárni a délutáni hazaérkezést, ezért a reggeli nap már fél hatkor a képernyő előtt üldögélve talál.

Ebben az évadban azonban jó néhányszor megbántam a koránkelést, mert az alkotók folytatták az előző évadban elkezdett időhúzást és alapos rombolást végeztek mind a történet alapjaiban, mind a karakterekben. A nevezetes “cápakalandot” követően azonban az alkotók felhagytak a feszült hangulatú epizódokkal és néhány kivétellel nyugodtabb vizekre kezdtek evezni, melynek hatása főként a csapat egymás közötti viszonyaiban (nemcsak Walter és Paige értendő ezalatt) jól érzékelhető volt, azóta szívesebben rendeltem el magamnak korai ébresztőt. Egyetlen kivétel Paige kirúgásának ügye volt, ám ezt gyakorlatilag már a következő epizódban visszafordították és Walterrel való kapcsolata nagyon is ellenkező fordulatot vett. A megoldás felszínességével most nem foglalkoznék, külön írásban szólok róla. A csapaton belüli problémák kibeszélésére azonban még azóta sem került sor, kíváncsian várom, az utolsó epizód vajon felszínre hozza őket, vagy még mindig eltemetve maradnak. A második évad közepéig viszonylag jól kezelték az alkotók a mélyebb érzelmeket és a személyes problémákat, azóta azonban a felszínesség és a következetlenség szinte minden epizódban erőteljesen jelen van, amin másokkal együtt elég sokat bosszankodtam eddig.

Ez a mostani, immár utolsó előtti epizód alapjában véve tetszett, ilyen élmény ebben az szezonban ritkábban fordult elő velem, mint a korábbi évadokban, és hogy ezzel nemcsak én voltam így, arra az amerikai nézettségi mutatók a tanúim.

A szokásos butaságoktól természetesen most sem tudtak szabadulni az alkotók, ám a határozottan pozitív irányú vonalvezetés sokat javít mind az előző, mind ennek a mostani epizód megítélésén.

Előzményeiről túl sokat nem írnék, mindössze annyit, hogy Toby és Happy előző epizódbeli, szép és a film költségvetése szempontjából igen gazdaságosra sikerült esküvőjét alaposan elhomályosította a főszereplőpáros kapcsolatának alakulása, melynek fejlődését a törzsközönség jelentős része már elég régóta, és egyre fogyó türelemmel várta.

Az alkotók természetesen most is kínosan ügyeltek arra, hogy a szereplők nehogy nagyon elmerüljenek az érzelmek örvényében, ezért az Amerikai pite szellemiségébe illő takarítószekrénybeli jelenetbe az egész csapat, majd egy váratlan megbízás trappolt bele alaposan. Ám az alkotók itt még nem álltak meg, hanem arra is ügyeltek, hogy Paige optimista mondata után Walter és Paige szerelmes pillantását egy repülőszerencsétlenséggel félbeszakítsák, ezzel finoman felmutatva középső ujjukat a romantikus rajongóknak, akik úgy várták ezeket a pillanatokat, mint forró sivatagi homok az esőt.

Így a mostani rész cselekménye a rázkódó repülővel indul és miután a szegény pilóta kivételével mindenki a csodával határos módon, kisebb felületi sérülésekkel ússza meg a landolást (melyben a repülőgép egyébként apró darabokra törik…), egy Robinson-történet kezdődik el, melyben rengeteg érdekes lehetőség rejlik, az már más kérdés, hogy egy epizód negyven percnyi hosszába mennyi férhet ebből. Röviden: nem sok.

A történet most sem túl bonyolult, és csak a szokásos vonalvezetést láthatjuk: a csapat bajba kerül, belső interakciói közben megmentenek valakit, bíznak benne, hogy mehetnek végre haza, újabb probléma merül fel, ezért mégsem mehetnek, újabb megoldást kell keresniük. Kezdetben bíznak a megmenekülésben, amit egy kereskedelmi hajó jelentene, de megfelelő jelzés hiányában nem sikerül felhívni magukra a figyelmet így végül ott ragadnak a senki földjén. Jules Verne idejében ez még teljesen reális kimenetel lehetett, az esetükben azonban elég nehéz elképzelni, hogy nincs velük olyan nyomkövető kütyü, amely elég erős jelzést adhat a Nemzetbiztonságnak a helyzetükről, ám ha ez a néhány hét szükséges ahhoz, hogy néhány dolog letisztázódjon a csapatban, akkor egye fene, túllép az ember az ilyen aggályokon.

De hogyan éli meg a csapat ezt a nyomasztó helyzetet?

Walter (Elyes Gabel) szinte nem is foglalkozik a helyzet súlyosságával, teljesen elmerül a a szerelemben, ebben a számára annyira új érzésben. A komor napok után végre láthatjuk, amint boldog mosollyal az arcán jár-kel a szigeten, Paige ötméteres körzetéből csak ritkán elmozdulva. Romantikus oldala kissé gyerekes, de levetkőzve korábbi szégyenlősségét, a többiek előtt udvarod Paige-nek. Sután és néha túlzásba esve teszi ezt, de mentségéül szolgáljon, hogy egy “normál” szerelmes ember is képes komplett idiótát csinálni magából, egy zseni esetében ez hatványozottan igaz. Az elvarázsolt Walter szívet melengetően megmosolyogtató, ám amikor egyszer csak pszichoanalízissel, Toby módján elemzi a lezajló folyamatokat, az olyan tisztánlátást, érzelmi intelligenciát mutat, amely mellett nem lenne helyük betegségeket idéző idióta beceneveknek. A szokásos következetlenség…

Paige reakciója és Sly nem igazán támogató megjegyzése sem töri le jókedvét és pozitív hozzáállását, az akciókban is érezhető, hogy más emberekhez hasonlóan ő is erőt kap a testét-lelkét betöltő új érzéstől.

           

Az epizód végén látható “halász-jelenetben” több van, mint amennyi első pillantásra látszik: Walter itt már a gondoskodó “családfő” szerepében élelemről gondoskodik a “családjának”. A zsákmányt természetesen először szíve hölgyének (vagy inkább “virágának”) mutatja be, akin még mindig látszik, hogy nehezére esik jó képet vágni Walter legújabb becézését hallván.

A gondoskodás eddig is Walter alapvető jellemvonásai közé tartozott, most azonban nagyobb értelmet kapott, hiszen egy lépéssel közelebb került a saját család alapításához (végre). A rendezés ezt az összetartozást erőteljesen kihangsúlyozza, hiszen ők hárman a repülőgépen és a sebesült pilóta megtalálásakor is látható egységet alkotnak.

           

Jó látni, hogy az akciójelenetekben Walter végre megint olyan irányító szerepkört tölt be, ami az előző évadokban annyira jellemző volt rá. Úgy tűnik, az alkotók rájöttek, nem volt túl okos húzás, ahogy ebben az évadban a karakter akciókban betöltött szerepét gyakran meggyengítették és néha a távolba révedő tekintetű szépfiú szerepében csak állt a többiek mellett.

Paige (Katharine McPhee) már nem vész el ennyire az érzelmekben, és először kényelmetlennek érzi Walter gesztusait, amely számomra azt jelenti, hogy még három év után sem volt képes elfogadni és megérteni a zsenik furcsaságait és infantilis megnyilvánulásaikat. Walter virágának gyors eldobására azonban sem ez, sem az átkelés nem mentség, ez még ebben a helyzetben is érzéketlen gesztus, úgy tűnik, mintha minél előbb szabadulni akarna a számára ciki ajándéktól. Érthetetlen, hogy az érzelmeket állítólag jól értő nő miért nem képes megértően fogadni a Walter gesztusaiban levő mély érzelmeket. Paige erre a szezonra megírt karakterével sok bajom volt eddig is, ebből a mozdulatból is látszik, hogy nem véletlenül…

Annak azonban örültem, hogy az írók ezt most nem feszítették tovább, hanem visszafordították Paige-et a felszínes pincérnőből megértő nővé. Ezen a szálon újabb feszültségre tényleg semmi szükség nincs, az évad ebben a tekintetben már így is jócskán túlteljesített. A takarítószekrény-jelenet óta azonban egy kicsit álszentnek tűnik az a fajta visszafogottság, ahogy Paige a többiek előtt szinte szégyenlősen tekint Walterre és szinte hozzá sem mer érni… A promóciós videó tanúsága szerint a következő részben ez már nem egészen így lesz…

Ralph (Riley B. Smith) megnyilatkozása apára vágyó kisfiúként szép pillanatot jelent, de az előzményekből az is látszik, hogy egy apa tényleg hiányzik az életéből. (bár a kiszemelt apa és a szigorú nevelés elég távol állnak egymástól…) A benne levő aggodalom feszültté teszi, de Cabe előtt legalább megnyilatkozik, így ők ketten szép unoka-nagypapa jelenetet produkálnak. A helyzet pontos felismerésével és leírásával Ralph még Cabe-et is meglepi, ami azt mutatja, hogy az írók nemcsak a legmagasabb IQ-val, hanem elég magas EQ-val is felruházták a kisfiút. Egy kicsit erősebb mimika és kevésbé zárt szövegmondás most jót tett volna az erőteljes mondanivalónak, ezt egyértelműen a rendezés hiányosságának tudom be, Riley korábban már megmutatta, hogy nagyon is birtokában van ezeknek az eszközöknek.

            

Cabe-nek (Robert Patrick) nincs túl sok vagy igazán nagy jelenete ebben az epizódban, a megértő nagypapa – aki azért határozottan helyre teszi a neveletlen zsenigyereket – szerepe azonban jól áll neki. Sly-ra is keményen rászól, melyből kitűnik, hogy ebben a helyzetben erős katonaként helyt áll ugyan, de a kilátástalanság miatt már ő sem tudja uralni az indulatait. És amikor nyilvánvalóvá válik számára, hogy ezzel a társasággal most ki tudja, mennyi ideig a szigeten ragadt, már csak egy elkeseredett sóhajtásra futja tőle. Most aztán lesz ideje, hogy még jobban megismerje a “gyerekeit”…

A napszemüvegnek most valódi funkciója van, de a jelenetekben nagyobb hangsúlyt kap a kelleténél, mintha Cabe nem tudna mit kezdeni a kezével, ezért a szemüveget gyorsan az orrára teszi…

Számomra a harmadik évad legpozitívabb eleme Happy (Jadyn Wong) karakterének fejlődése, ahogy a zárkózott fiatal nő a pozitív érzelmek hatására szépen csendben emberibbé válik. Megnyilvánulásai ebben az epizódban is jók és a helyükön vannak, az már azonban a szokásos felszínes történetkezelést mutatja, hogy Toby ennyi idő után sem ismeri a lány múltjának ilyen érdekes részleteit. Eddig vajon miről és milyen mélységben beszélgettek egymással? Happy baráti érzései mellett már elhagyható lenne Paige “lepincérnőzése” is, ezt nehezen lehet valamiféle barátok közötti bizalmas, a másikat ugrató megszólításnak tekinteni.

Érdekes, hogy Happy az, aki megérti a rózsaszín ködben lebegő Waltert, míg Toby hiúságát sérti Paige istenítése, mellyel Walter tényleg túlzásba esik. Ebből látszik, hogy Happy “sündisznó viselkedése” mögött valójában milyen érzékeny ember bújik meg.

A Jake Gyllenhall-üggyel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy érdemes lenne egy “cameo” szintjén megjelennie, ennek valószínűleg csak a CBS szigorú költségvetése szab határt…

Toby (Eddie Kaye Thomas) és Happy minden szópárbaj ellenére egyértelmű harmóniában vannak egymással, ez a közös munka során is jól látható. Kérdés azonban, hogyan tudják kezelni majd a vitáikat, ha Toby egyszer csak változtat a jelen pillanatban egyértelműen alárendelt hozzáállásán.

Toby kicsit szürkének tűnik ebben az epizódban, elvileg boldog a házassága miatt, de ugyanakkor elégedetlen azzal, hogy nászút helyett itt rekedtek. Bár jó képet vág hozzá, nyilvánvalóan frusztrálja, hogy Happynek olyan titkai vannak, melyet még nem ismer. Az emberi természet nagy ismerőjeként, hogyhogy nem faggatta ki eddig Happyt? Ez utóbbi képességében kissé megingatott ez az évad, mert azután, hogy elbizonytalanította az évad elején Paige-et illetően, Toby nagyot tévedett a harmadik epizódban történtek kezelésében is, mellyel rendkívül kellemetlen helyzetbe sodorta az egész társaságot Walterrel szemben.

Határozottan pozitív változás volt, amikor az írók az évad második felében végre felhagytak azzal, hogy Toby egyedül vagy a többiek (főleg Paige) befolyásolásával néha kifejezetten Walter ellen dolgozzon, de a köztük eltemetett konfliktusok igazából azóta sem törtek felszínre. A következő részben várható összezördülés valószínűleg a helyzetből fakad majd, de talán előkerül valami a háttérből is, ám azt nem hinném, hogy az alkotók mélyebb elemzésbe bocsátkoznának a konfliktusaikkal kapcsolatban.

Sly (Ari Stidham) személyiségére sokkolóan hat a teljesen kilátástalan helyzet, egyre romló pszichés állapota (amit Walter is annyira világosan kielemez…) a következő epizódban fogja elérni a mélypontját. Ám számomra még ez a viselkedés is hitelesebb, mint a korábbi epizódokra kitalált politikai karrier.

Az eddigi történetekben már láthattuk, hogy Sly-ban bőven van bátorság, de a való életben azért nem lenne ennyire egyszerű átkelnie azon a bizonyos fatörzsön. Valamivel szélesebb átjáró még mindig veszélyes útvonal lett volna, de jóval hihetőbb jelenetet láthattak volna a nézők.

    

Úgy tűnik, hogy Walter nem villanyborotvával indult útnak, mert az arcán nyoma sincs borostának, de bármit is vitt magával, igazán kölcsön adhatta volna Sly-nak, aki Hagriddá átalakulva hatalmas szakállat növesztett, ami igen szép teljesítmény ennyi idő alatt. Ez a szokásos túlzás az alkotóktól, nyilván hangsúlyozni akarták, Sly mennyire kivetkőzik önmagából a kilátástalan helyzet miatt.

Tekintve korábbi, nem szokványos kapcsolatát Megannal, nem igazán volt szimpatikus Sly megnyilatkozása a szerelmes Walter túlzásaival kapcsolatban. Az általa mondottak igazságától függetlenül egy testvér megértőbb, és nem “émelyeg” látva a másik őszinte érzelmeit, nem beszélve a Walterra mondott “putz” jelzőről, amelynek a legenyhébb jelentése is az, hogy “idióta”.

Scotty, a pilóta (Rockmond Dunbar) jól beilleszkedik a történetbe, egy kis magánéleti szál is előjön, de az alkotók most is követik a szokásos utat és a vendégszereplő itt sem homályosítja el a csapatot.

A rendezés néhol elég gyenge, ismét előfordul, hogy a szereplők egymás után, sorban elmondanak egy-egy rájuk osztott mondatot, mintha leckét mondana fel a társaság. Ez a passzív szövegmondás a legtöbb sorozatnál előforduló eszköz, biztos van, akinek tetszik… (a kellékesekre tippelek…)

Nagyon kedvelem azokat a történeteket, ahol a csapat az életmentő orvosi eljárásokat barkácsmódszerekkel vegyítve kénytelen alkalmazni, ez valóban a tudomány és a találékonyság elegye. Most ez történik, bár a kiinduló helyzet – viszonylag rövid idő után máris életveszélyes toxinokat termelt a pilóta szervezete – nem tűnik egy reális szituációnak.

Érezhető azonban, hogy most az akció nehézsége helyett a személyes viszonyokra került a nagyobb hangsúly, így nem várható el, hogy az alkotók olyan helyzetet építsenek az epizódba, amely megközelítené Cabe egykori lefagyasztásának és felélesztésének bonyolultságát…

Ennek az epizódnak azonban az apróbbak mellett egy igazán nagy hibája van, íme:

Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a feliratot. Egy ilyen helyzetben, ennyi időt egyetlen ugrással átlépnek, ráadásul néhány perccel az epizód vége előtt? És közben vajon mi történhetett? Walter és Paige kapcsolata az egymásra vetett szerelmes pillantások mellett kimerült a parti sétákban? Szép dolog, hogy mindez Ralph-fal együtt, hármasban történt, de egy szigeten összezárva ennyi idő alatt ennél jóval több, akár pozitív, akár negatív interakció történhet két szerelmes ember között.

És Sly talán szakállnövesztéssel töltötte minden idejét, miközben csendben megőrült?

Happy és Toby egy harminc éve együtt élő, idősödő házaspár bőrébe bújva csak ülnek-üldögélnek? Az óceánparti “tévénézős jelenet” erre utal, melynek humora Toby megszokott, gyakran a favicc kategóriát súroló szóvicceihez igazodik, kiegészítve egy képzeletbeli távirányító mozgatásával.

És Cabe… Ő három hét után is még mindig hibátlan öltönyben és nyakkendőben, sziklaként áll a parton, míg a többieken lassan már ruha sem lesz a nagy melegben. Az alkotók ezt nyilván viccesnek gondolták, nekem egy kicsit erőltetettnek hatott.

Egy ilyen, szó szerint elszigetelt környezet próbára teheti a zsenik találékonyságát, remélhetőleg a befejező epizódba az írók beépítenek ilyen elemeket is, de ezzel még nem tudják helyreállítani ezt a jókora baklövést, melyet az idő átugrásával követtek el.

Érezhető, hogy a producerek néhány epizóddal ezelőtt valamennyire visszatértek a korábbi évadok vonalvezetéséhez. Kár, hogy ez csak a következő évad megalapozása miatt történt, hiszen a harmadik évben nagyot zuhant nézettséggel nem vághatnak bele a negyedik szezonba.

Kíváncsi vagyok, hogy a következő részben végül miként tud a csapat megmenekülni (tartok a sablonmegoldástól), és persze azt a bizonyos utolsó 10 másodpercet is várom, melyben a következő évadot alapjaiban meghatározó jelenet fog Walter és Paige között lezajlani. Be kell valljam, ennyi időhúzás után cinikusan rövidnek tartom ezt a néhány másodpercet az alkotók részéről, a harmadik évad rémes hangulatú első fele után a kitartó rajongók ennél többet érdemelnének.

A történetet alapjaiban meghatározó Nick Santora egyértelműen kijelentette, hogy nem lesz függőben hagyott évadzárás, ám egy ilyen év után a rajongók már csak óvatosan mernek reménykedni abban, hogy valóban pozitív érzésekkel állhatnak majd fel a képernyők elől.

Hétfőn, számunkra inkább kedd hajnalban fog fény derülni arra, hogy mennyire találkoznak a nézők elvárásai és a kész alkotás. Remélem, hogy nem bánom meg, hogy aznap korán keltem…